A nap legértékesebb pillanata az, mielőtt elárasztanak a napi teendők. Kész tudomány, hogy ezt a pillanatot Felsõbb Énünk számára tartsuk fenn, hogy jelenlétté változtassuk a pillanatot. Mikor a sok „én” valami sürgőssel, valami „fontossal” áll elő, tudatos erőfeszítést teszünk, a jelent választjuk, és félretesszük az „én”-t.
Az efféle erőfeszítések azonnali eredményhez vezetnek; fokozottabb éberséghez, az elme zajongása és a szívbéli nyugalom kiegyensúlyozásához, ’ahhoz a csendes részünkhöz, ahonnan jelenlétre való vágyunk származik.’ Mégis, sokszor alábbhagy a lelkesedés, a buzgalom az erőfeszítések megtételére. Az élet ránk nehezedik, és a tudatos erőfeszítések tűnő álommá lesznek. Ahogy az ember felismeri a tudatos erőfeszítések szükségességét, értékelni kezdi őket és a jelenlét pillanatait, amiket létrehoznak. Belső erőhöz vezetnek, kitartáshoz abban, hogy ellenálljon az elme kalandozásának és a figyelem csapongásának. És identitásunk egyszerűbb lesz, tisztább a sok „én”-nél. Örömet találunk az erőfeszítésekben; „Gyere!” - mondja Omar Khayyam, „Ragadd meg a múló pillanatot, örömmel!”
A tudatos erőfeszítések természetesebbek lesznek számunkra; felismerjük, hogy ez egy új, belső létezés kezdete. Ez a legendás hősök által megtestesített erő ezoterikus jelentése, annak a bizonyosságnak és magabiztosságnak a szimbóluma, ami tudatos munkából származik. Mikor az ember elhatárolódik egy örökkévaló pillanatra az idő és tér gépies dimenzióitól, hősies erőfeszítést tesz, ami valóságosabb, mint gondolnánk. Végül a kitartó erőfeszítések valami bennünk lévő magasabbhoz vezetnek: a Felsőbb Én állandóbb és tartósabb tapasztalatához. Párhuzamba állítható az imádság, mint Isten hívása, és a tudatos erőfeszítés, mint Felsőbb Énünk hívása. Egy angol misztikus - tudván, hogy ez mekkora munka - mondja: „Áss saját földeden az Örökkévalóság Gyöngyszeméért, ami ott rejtőzik; nincs az az ár, ami túl sok lenne érte, és nem fizethetsz eleget érte; mert ez minden; és mikor megtalálod, tudni fogod, hogy minden, amit eladtál érte, mint egy buborék, semmi csupán.”
Az efféle erőfeszítések azonnali eredményhez vezetnek; fokozottabb éberséghez, az elme zajongása és a szívbéli nyugalom kiegyensúlyozásához, ’ahhoz a csendes részünkhöz, ahonnan jelenlétre való vágyunk származik.’ Mégis, sokszor alábbhagy a lelkesedés, a buzgalom az erőfeszítések megtételére. Az élet ránk nehezedik, és a tudatos erőfeszítések tűnő álommá lesznek. Ahogy az ember felismeri a tudatos erőfeszítések szükségességét, értékelni kezdi őket és a jelenlét pillanatait, amiket létrehoznak. Belső erőhöz vezetnek, kitartáshoz abban, hogy ellenálljon az elme kalandozásának és a figyelem csapongásának. És identitásunk egyszerűbb lesz, tisztább a sok „én”-nél. Örömet találunk az erőfeszítésekben; „Gyere!” - mondja Omar Khayyam, „Ragadd meg a múló pillanatot, örömmel!”
A tudatos erőfeszítések természetesebbek lesznek számunkra; felismerjük, hogy ez egy új, belső létezés kezdete. Ez a legendás hősök által megtestesített erő ezoterikus jelentése, annak a bizonyosságnak és magabiztosságnak a szimbóluma, ami tudatos munkából származik. Mikor az ember elhatárolódik egy örökkévaló pillanatra az idő és tér gépies dimenzióitól, hősies erőfeszítést tesz, ami valóságosabb, mint gondolnánk. Végül a kitartó erőfeszítések valami bennünk lévő magasabbhoz vezetnek: a Felsőbb Én állandóbb és tartósabb tapasztalatához. Párhuzamba állítható az imádság, mint Isten hívása, és a tudatos erőfeszítés, mint Felsőbb Énünk hívása. Egy angol misztikus - tudván, hogy ez mekkora munka - mondja: „Áss saját földeden az Örökkévalóság Gyöngyszeméért, ami ott rejtőzik; nincs az az ár, ami túl sok lenne érte, és nem fizethetsz eleget érte; mert ez minden; és mikor megtalálod, tudni fogod, hogy minden, amit eladtál érte, mint egy buborék, semmi csupán.”
A témához kapcsolódó gondolatok
Egyiptomi szöveg: Ahogy csak tõlem tellik, törekvõ szívvel mindörökké, megtettem neked, és téged szólítalak, nagy Isten.
Filokália, Neilos, az aszkéta: Csak keveseknek van ereje ahhoz, hogy a világ zavargása fölé emelkedjenek.
Hindu szövegek, Bhagavad Gita: Arjuna szólt: „Uram! Az elme féktelen... olyan mint a szél, rendkívül nehéz irányítani.” Krishna Úr így válaszolt: „Kétségtelen, Ó, Hatalmas! Az elme állhatatlan és rendkívül nehéz kordában tartani, de gyakorlással és lemondással ez mégis megtehetõ.”
Filokália, Theophan, a remete: Állj szilárdan, ösztönözzön az a bizonyosság, hogy a vihar hamar el fog múlni.
Rumi: Röpke napjaid során, amíg még van erõd, legyél gyors és szárnyaid semmilyen erõfeszítését se sajnáld.
Clairvaux-i Bernát: A csapongó elme üres erõfeszítéssel mindig ide-oda futkos a világ csalóka örömei között.
Being Present hírlevél, 2007. január
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése