A JELENLÉT MŰVÉSZETE: 2011

2011. december 11., vasárnap

Az önemlékezés

"Az önemlékezés a Földön megjelent eszmék közül messze a legfontosabb. Lenni vagy nem lenni - jelen; ez itt a kérdés."

Robert Earl Burton

A negyedik út központi tétele az, hogy automatikusan senki sincs tudatában önmagának, senki sem tudatos, senki sem "emlékszik" önmagára. Az az egyszerűnek tűnő tény, hogy az ember tudatában lehet létezésének, elkerüli a figyelmet. Még ha valaki hall is erről, és tényleg próbál tudatosabb lenni, hamar megfeledkezik róla. Tudatossága, anélkül hogy észrevenné, újra alvásba merül, és minden ugyanúgy történik, mint azelőtt: homályos tudatállapotban és csapongó figyelemmel.

Természetesen, egy bizonyos fokig mindenki tudatában van saját létezésének, de ez töredéke annak, ami tudatos erőfeszítéssel elérhető. Többnyire mindenki természetesnek veszi létezését és azt, hogy annak tudatában van. Senki sem emlékszik szándékosan a létezésére. Épp ellenkezőleg, mindenki megfeledkezik magáról, és elvész a feladatban, amit éppen végez, a körülötte lévő emberekben, problémáiban, terveiben és hasonlókban.

Az önemlékezés azt jelenti, hogy szándékosan megosztjuk figyelmünket: tudatában vagyunk önmagunknak és környezetünknek. Az önemlékezés megosztott figyelmével tudatában leszünk annak, amit épp figyelünk az adott pillanatban, miközben továbbra is tudatában maradunk önmagunknak, mint megfigyelőnek. Például, éppen most, miközben ezt az oldalt olvassa, tudatában lehet ezeknek a szavaknak és önmagának is. Egyszerűnek hangzik, pedig ez a kétirányú, megosztott figyelem soha nem történik magától. Minden pillanatban tudatos erőfeszítést kíván. Erőfeszítés nélkül a tudatosság mindig visszasüllyed a mindennapi, egyirányú figyelembe.

A megosztott figyelem a tudatosság magasabb állapotának - a harmadik állapotnak - fő jellemzője, és az erőfeszítés, hogy önemlékezéssel megosszuk figyelmünket, előidézheti ezt az állapotot. Ez a próbálkozás egy negyedik út iskola legfőbb módszere a harmadik állapot elérésére. Minden más, az iskolával kapcsolatos dolog azt szolgálja, hogy megtanuljunk emlékezni magunkra, és megtanuljunk tudatosan jelen lenni a nap minden tevékenységének minden pillanatára.

Hogyan gyakoroljuk az önemlékezést?

A következő módon lehet gyakorolni az önemlékezés megosztott figyelmét, és meggyőződni arról, hogy működik: amikor éppen sétál, beszél, eszik, öltözködik vagy napi munkáját végzi, próbálja észrevenni azt, ami a szeme előtt van. Figyelje meg a részleteket. Ezzel egyidőben, legyen tudatában önmagának, amint ezt teszi. Legyen tudatában annak, hogy meg próbálja osztani a figyelmét. Vegye észre, hogy a megosztott figyelem észrevétlenül eltűnik, mihelyst belemerül különféle asszociációkba, álmodozásba, múltbéli eseményekbe és tervezgetésbe - abba, amit a negyedik út képzelődésnek nevez. Amikor hirtelen "visszatér" a megosztott figyelem világosságába, látni fogja, hogy az önemlékezés a kulcs ahhoz, hogy éberebbek legyünk. Az önemlékezés finom és egyszerű, mégis nehéz fenntartani, mert mindig tudatos erőfeszítést kíván. Ahogy a német költő, Johann Goethe mondta: "Az a legnehezebb, ami a legkönnyebbnek tűnik: jelen lenni arra, ami előttünk van."

Gondolatok az önemlékezésről

Önök közül senki sem ismerte fel a legfontosabbat, amire rámutattam, hogy úgy mondjam, egyikőjük sem ismerte fel, hogy nem emlékeznek magukra... Emlékezzenek magukra mindig és mindenhol.

George Gurdjieff

Az önemlékezés a szisztéma kezdete és középpontja, és ennek megértése a legfontosabb. Nem mondható intellektuális tevékenységnek vagy ideának. Tanulmányozását intellektuálisan kell kezdenünk, de az önemlékezés valójában nem intellektuális tevékenység, hanem az akarat pillanatnyi műve.

Peter Ouspensky

Az önemlékezés vagy a megosztott figyelem gyakorlata - bár első pillantásra rendkívül egyszerűnek, könnyűnek és nyilvánvalónak tűnhet - valójában megköveteli az embertől, hogy teljesen újraszervezze egész életét, valamint önmagával és másokkal kapcsolatos nézőpontját... Az önemlékezés gyakorlata ahhoz a próbálkozáshoz kötődik, hogy létrehozzunk egy bizonyos jelenséget: a tudatosság születését önmagunkban.

Rodney Collin

Az önemlékezés önmaga jutalma. Háttérben zajló, szenzációmentes, halhatatlan folyamat. Minden alkalommal, amikor emlékezel magadra, felvillantod az örökkévalóságot, és ez nem pusztul el. Esztelenek vagyunk, amikor a megfoghatót többre becsüljük a megfoghatatlannál. Az önemlékezésnek szüntelenül újra kell kezdődnie egész életeden át. Mit jelent az önemlékezés fogalma? Azt jelenti: alvó önvalód emlékszik, hogy ébren legyen.
Robert Earl Burton

Egyetlen valóságos dolgot lehet elvenni - a jelent.

Marcus Aurelius

Elég arra figyelnünk, ami az orrunk előtt van - vagyis, a jelenre.

Dante Alighieri

Miközben eszel, sétálsz vagy utazol, légy ott, ahol vagy, máskülönben életed nagy részéről lemaradsz.

Buddha

Ritkán jár ugyanott az eszünk, mint a kezünk.

I. Erzsébet

Az ember nem érti, hogyan ismerhetné meg a jelent.

Blaise Pascal

Ismerd fel azt, ami előtted van, és a rejtett feltárul.

Tamás evangéliuma

Áldott az élet, amelyben nincs múlt, nincs jövő, amelyben minden a jelenhez tartozik. Francesco Petrarca

Being Present hírlevél, 2004. június

A képzelődés

"A felébredéshez leginkább az szükséges, hogy folyamatosan lássuk, mi van a jelenben, és elkerüljük a képzelődést."
Robert Earl Burton

Az önemlékezés, bár egyszerű, mégis nehezen valósítható meg azok miatt a pszichológiai akadályok miatt, amelyek az útjában állnak. Ezek közül szinte mindenben megnyilvánul az, amit a negyedik út képzelődésnek nevez. Ide tartozik az álmodozás, a véletlenszerű asszociációk, az önmagán merengés, a tűnődés a jövőn, a múlt felidézése, a képzelgés önmagunkról és másokról. A képzelődés láthatatlan folyam, amiben elménk sodródik - azonban látható jelei is vannak. Például, amikor valaki üveges tekintettel mered előre, akkor "elveszett" a képzelődésben. Nem tud sem önmagáról, sem környezetéről. Bár fizikailag éber tudatállapotban van, pszichológiailag képzelődésbe, az álmok világába merült. Legtöbben semmi rosszat nem látnak ebben, egyrészt azért, mert ez annyira mindennapos jelenség, másrészt azért, mert kielégíti őket, harmadrészt pedig azért, mert nem érzik annak a fontosságát, hogy jelenléttel helyettesítsék.

Másfajta képzelődés az, amikor például a tájat nézzük, és inkább elképzelünk egy hasonló látványt, vagy amikor hallunk egy ötletet, és magunkban kigondolunk valami hasonlót helyette. Más szavakkal, ahelyett, hogy valóban látnánk vagy hallanánk azt, ami előttünk van, képzelődésünket látjuk vagy halljuk. Elsőre talán groteszknek hangzik, de ténylegesen azzá válunk, amit éppen elképzelünk. Vagyis, eltűnünk - tudatosságunk eltűnik - a képzelődés folyamában, és képzelődésünk témája bekebelez. A képzelődés megnyilvánulhat beszédben (beleértve, amikor magunkban beszélünk), tevékenységekben (például úgy, hogy mindig elfoglaltak vagyunk) és még evés közben is (amikor például szórakozottan, habzsolva vagy olvasás közben eszünk). Ugyanez történik, amikor a reggeli fogmosás közben az köti le a figyelmünket - arról képzelődünk - hogy mi történik majd a nap folyamán, és ekkor szinte egyáltalán nem vagyunk tudatában annak, hogy éppen hol vagyunk, és mit csinálunk. Ha előre elképzelünk eseményeket, vagy újra lejátsszuk a már megtörténteket, szintén a tudatosságot áldozzuk fel a képzelődésért. Mindezek a megnyilvánulások ártalmatlannak, sőt, az élethez szükségesnek tűnhetnek. Az igazság azonban az, hogy a megosztott figyelem tudatos jelenléte nélkül a képzelődés útját állja az önemlékezésnek. Röviden, alvásban tart.

Amikor valaki először hall a képzelődésről, talán úgy látja, hogy ő igazából éber, és csak kivételesen képzelődött most. Nem sejti, hogy valójában a képzelődés törvényszerű: olyan automatizmus, ami állandóan megnyilvánul, és életének minden pillanatába beleavatkozik; hogy tudtán kívül még arról is képzelődik, hogy ki ő, és milyennek tűnik mások szemében. Viszont amikor valaki hall a megosztott figyelemről, és megpróbál emlékezni önmagára, fokozatosan ébredezni kezd. Egyre többször látja, hogyan vonja el figyelmét a képzelődés, hogyan felejt el emlékezni önmagára, és hogy az önemlékezés sosem történik magától. Amikor próbálunk önmagunkra emlékezni, meglátjuk, hogy a képzelődésnek mekkora hatalma van belső életünk felett. Megérthetjük, mit jelent megszabadulni a képzelődéstől, és mit jelent tudatában lenni az egyszerű pillanatoknak.

A képzelődés megszakítása és helyettesítése

Ouspensky leírása szerint a képzelődés a szabadjára engedett figyelem eredménye. Tehát uralmat kell nyernünk a figyelmünk felett, és a jelenre kell összpontosítanunk - hogy ellenőrzött figyelemmel lássunk, halljunk, ízleljünk és cselekedjünk. Óriási segítség lehet, ha lelassulunk, ha csak egy dolgot végzünk a pillanatban, és ha valóban odafigyelünk közvetlen környezetünkre. Azonban még ezek az erőfeszítések is csak az első lépések. Ahhoz, hogy jelenlétet segítő tudatos erőfeszítések legyenek, tartalmazniuk kell az önemlékezés megosztott figyelmét. Ez azt jelenti, hogy amikor nézünk, tudatában vagyunk a látásnak, amikor hallgatunk, tudatában vagyunk a hallásnak, amikor cselekszünk, tudatában vagyunk a cselekvésnek. Továbbá, az önemlékezést pillanatról pillanatra kell fenntartani. Ez a fő nehézség. Egyrészt meg kell osztani a figyelmünket, másrészt meg kell hosszabbítani ezt az állapotot. Könnyen elvesztjük az önemlékezés fonalát. Gyakorolnunk kell, és uralmat kell szereznünk az akarat felett; főként azt kell akarnunk, hogy folyamatosan felülkerekedjünk a képzelődés számtalan formáján. Kevesen sejtik, hogy ez a küzdelem a lélekért folyik. Ahogy Robert Burton mondta: "A képzelődés lelked helyét foglalja el - elveszi lelked jelenlétét," és "a képzelődést önemlékezéssel félbeszakítani a legnehezebb dolog, amire az ember valaha is vállalkozhat."

Gondolatok a képzelődésről

Mindegyik központnak megvan a sajátos képzelődése. Mindegyik központot kielégíti a képzeletbeli a valóságos helyett. Az álmodozás céltalan, és semmilyen eredményre sem törekszik. Az emberek nem találnak kiutat ebből, egyszerűen azért, mert hipnotikus állapotban vannak. A képzelődés az az erő, ami ebben az állapotban tartja őket. A felébredés azt jelenti, hogy az embert "dehipnotizálják."
George Gurdjieff

Az első állapotban az ember álmokba merül. Aztán felébred. Első látásra teljesen más tudatállapotba kerül. Mozog, beszél, előre kiszámítja a dolgokat és hasonlók. Magától értetődően jobb helyzetben van, mint amikor aludt. Azonban ha egy kicsit mélyebbre ásunk, és belső világába tekintünk, látni fogjuk, hogy majdnem ugyanabban az állapotban van, mint amikor aludt. A képzelődés mindig készen áll, hogy működjön és becsapjon bennünket.
Peter Ouspensky

A képzelődés mentális kiválasztás: folyamatosan képhulladékokat termel, múltbeli benyomások melléktermékeit, melyek értelmetlenül és megszakítás nélkül áramlanak az agyban. Valójában a képzelődés éjjel-nappal folyik, szüntelenül.
Rodney Collin

Amikor engedsz a képzelődésnek, valami nagy tűnik el valami kicsiny mögé. A képzelődés a gépezet természetes állapota. Célja, hogy a lehető leggyorsabban kiszorítsa a jelenlétet. Ezért, amikor az ember jelen van, a képzelődés csábító témák sorát fogja felkínálni, hogy elcsalogassa.
Robert Earl Burton

Állítsd meg a képzelődés rohamát! Ne hagyd, hogy zsinórok rángassanak! Szorítkozz a jelenre!

Marcus Aurelius

Hacsak nem foglalod el az elmét valamilyen meghatározott témával, ami megzabolázza és irányítja, zűrzavarba fog hanyatlani a képzelődés ködös földjén.
Michel de Montaigne

Ha a felhalmozott hamis képzelgéseket eltávolítjuk, feltűnik a megvilágosodás.

Buddha

A jelen pillanat marad, majd gyorsan tovatűnik.

Abraham Lincoln

A jelent kivéve minden idő nem-létező.

Plótinosz

Ha Görögországban vagy, ne hagyd, hogy elméd azon tűnődjön, milyen az élet Rómában, és ha Rómában vagy, ne hagyd, hogy elméd azon tűnődjön, milyen az élet Athénban.
Epiktétosz

Ha ezeket a képzeteket annyira valóságosnak véled, hogy lefoglalnak, akkor egyre távolabb leszel a nyugalomtól.
Zen mester

Being Present hírlevél, 2004. július

A sok "én"

"Az első nehézséget mindenki számára az 'én' szó jelenti. Azt mondják, 'én', és nem veszik észre, hogy csak egy kis részük beszél."

Peter Ouspensky

Tulajdonképpen minden lélegzetvételt egyfajta én-érzet kísér: én úgy gondolom, én azt akarom, én jobban tudom, azt szeretem és nem ezt, boldog vagyok, éhes vagyok, fáradt vagyok. A negyedik út szerint azonban minden, amit "én"-nek érzünk, valójában emberi gépezetünknek egy kicsiny és a többitől független funkciója. Egyik "én" sem a tudatosság egységes, valódi "Én"-je.

Első pillantásra a tudatosság és a funkciók közti különbség nem nyilvánvaló, mert nagyon hozzászoktunk ahhoz, hogy az "én"-ekkel azonosítsuk magunkat, és mert nem vagyunk tudatában a tudatosságnak, mint a jelenlét különálló és szótlan állapotának. Folyamatosan újabb és újabb "én"-ek futnak át rajtunk, míg a tudatosság - ha jelen van - rajtunk kívül áll, és egyszerűen megfigyeli ezeket. Ehhez viszont az önemlékezés jelenlétére van szükség. Önemlékezés nélkül a tudatosság elalszik őrhelyén, és a sok "én" eltakarja.

A szisztéma rámutat, hogy minden "én"-ünk az alsóbb központoknak nevezett négy független elme működéséből fakad: az intellektuális, az érzelmi, a mozgási és az ösztönös elméből. Most nagy vonalakban leírjuk ezen központokat, de azt a legfontosabb megérteni, hogy mind a négy funkció működhet úgy, hogy tudatában vagyunk a működésüknek, és úgy is, hogy nem: a tudatosság nem azonos a funkciókkal.

Az intellektuális központ szavak, elméletek, fogalmak, logikai összehasonlítás és asszociatív gondolatok formájában kelt "én"-eket. Ennek a mondatnak most ő próbálja megfejteni a jelentését. Az intellektuális központ főként raktárnak tekinthető, ami begyűjti, osztályozza és visszakeresi az információt. Mint olyan, a világra általában címkékkel, meghatározásokkal, véleményekkel és analízissel reagál. Amikor ezt nem tudja megtenni, általában elutasítja az adott témát.

Ezzel szemben az érzelmi központ pozitívan és negatívan is reagál az emberekre, a vizuális benyomásokra és az eseményekre. Az érzelmi "én"-eket szeretet, viszolygás, csodálat, értékelés, irigykedés, féltékenység, kritikusság, gyanakvás, barátságosság és együttérzés formájában tapasztaljuk. Az érzelmi központ különösen érzékenyen reagál az emberekre, és kijön a sodrából, amikor úgy érzi, hogy nem adják meg, ami "jár" neki. Az érzelmi központ személyes igazságérzetünk középpontja, és az is innen ered, hogy mit helyeslünk és mit kifogásolunk mások viselkedésében.

A mozgási központ az észlelés teljesen más birodalma, ami a fizikai mozgás, a mozgás öröme és a három dimenziós tér leképezése által kelt "én"-eket, mint például amikor autót vezetünk, vagy amikor mérnöki, programozási problémákat oldunk meg. A mozgási központ "én"-jei büszkék a sebességre, a hatékonyságra, és türelmetlenek lesznek, ha akadályozzák vagy félbeszakítják tevékenységüket. Gyakran minél elfoglaltabb valaki, a mozgási központ annál elevenebbnek érzi magát. Azonban - a negyedik út magyarázata szerint - a mozgás főként lendületből ered, és kevés köze van a tudatos cselekvéshez.

A négy központ közül legkevésbé az ösztönös központ látható, ami az öt érzékszervet irányítja és az összes belső fiziológiai működést, például a légzést, emésztést, köhögést, tüsszentést és gyógyulást. Az érzékelés szintén az ösztönös központ fennhatósága alatt áll. Segítségével alkalmazkodunk a hőmérséklethez, az éghajlathoz és az évszakokhoz, érzékeljük, hogy valaki beteg, jóindulatú vagy fenyegető, és azt is, hogy hátulról figyelnek vagy megközelítenek bennünket. Az ilyen és ehhez hasonló ösztönös "én"-ek időnként nagyon éleslátóak lehetnek, és gyakran összekeverik őket a tudatos megnyilvánulásokkal, intuitív és éber természetük miatt. A tudatosság azonban ennél több.

Összegezve, az ösztönös "én"-ek érzékelik a pillanatot, a mozgási "én"-ek navigálják, az érzelmi "én"-ek felbecsülik, az intellektuális "én"-ek pedig magyarázzák. A négy központ átfedi egymást hozzáállásaink, cselekedeteink és hangulataink szövevényében, és mégis, mindegyik központ mást és mást részesít előnyben, megvan a saját emlékezete és képzelődése. A legfigyelemreméltóbb az, hogy mind a négy központ - és minden "én", amit létrehoznak - gépies reakció. Egyikük sincs tudatában önmagának, nincs jelen a pillanatra. Erre nem képesek.

A tudatosság és a funkciók szétválasztása

Egy negyedik út iskolában a munka középpontjában azok a módszerek állnak, amikkel megtanuljuk megfigyelni az "én"-eket, és fokozatosan elválasztani a tudatosságot a funkcióktól, főleg a megosztott figyelem által.

Úgy is gyakorolhatjuk ezt, hogy sétálni megyünk azzal a céllal, hogy a jelenlétre összpontosítsunk. Séta közben próbálja meg fenntartani a megosztott figyelmet, és vegye észre, ami ön előtt van. Figyelje meg alaposan, és látni fogja, hogy a négy alsóbb központból milyen véletlenszerűen felbukkanó "én"-ek vonják el éberségét a megosztott figyelemtől, és viszik képzelődésbe.

Másik módszer a tudatosság és a funkciók elválasztására az, hogy lelassulunk, és a megosztott figyelemre összpontosítunk. Például, próbáljon nem rohanni egyik dologtól a másikhoz. Tartsa be a sebesség-határt, amikor vezet. Finoman csukja be a kocsiajtót. Szándékosan vegye fel és tegye le a telefonkagylót. Ne szakítson félbe másokat, amikor beszélnek. Ilyen kis erőfeszítések által megint csak látni fogja, hogy a sok "én" újra és újra elvon minket az önemlékezéstől.

Az önemlékezéshez mindig különleges erőfeszítés szükséges, és fenntartása óriási belső fegyelmet kíván. Ahogy Robert Earl Burton mondta: "Amikor az önemlékezés eltűnik, a négy alsóbb központ egyike azonnal elfoglalja a helyét - és az alsóbb központokat nem érdekli a jelenlét."

MEGJEGYZÉS: A négy alsóbb központ további magyarázatát lásd Peter Ouspensky: Az ember lehetséges fejlődésének pszichológiája (Lunarimpex, 2003) című művében.

Az embernek nincs egyénisége. Nincs egyedüli, nagy "Én"-je. Kis "én"-ek sokaságára oszlik. És minden különálló kis "én" az egésznek nevezi magát, az egész nevében cselekszik, az egész nevében ért egyet vagy ellenkezik, tesz ígéreteket és hoz döntéseket, amikkel aztán egy másik "én"-nek vagy az egésznek kell foglalkoznia. Ezért van az, hogy az emberek olyan gyakran hoznak döntéseket, és olyan ritkán viszik véghez azokat.
George Gurdjieff

Egyik alapvető tévedésünk önmagunkkal kapcsolatban, hogy egynek tekintjük magunkat; mindig úgy beszélünk magunkról, hogy "én", és feltételezzük, hogy mindig ugyanarra a dologra utalunk, miközben valójában száz meg száz különféle "én"-re oszlunk. Ezek az "én"-ek állandóan váltakoznak; az egyik ezt nyomja el, a másik azt, és ebből a küzdelemből áll belső életünk.
Peter Ouspensky

Általában az emberben nincs sem állandóság, sem tudatosság. Benne minden funkció - automatikusan és váltakozva - más hangon szólal meg, mind saját érdekében beszél, a többi rész vagy az egész iránt közömbösen, és mégis az individuum nyelvén és neve alatt. Ez hát az ember sok "én"-je.
Rodney Collin

A sok "én" az embert körbe-körbe vezeti. Nehéz elkülöníteni magunkat tőlük. Néhány "én" ártalmatlan, azonban mégiscsak az önemlékezés kárára léteznek. Nem szabad, hogy önmagunknak tekintsük őket, mert ők nem azonosak önvalónkkal. Meg kell tanulnotok, hogy ne ugorjatok be a gépezeteteknek és azoknak a módszereknek, amikkel megpróbálja aláásni a munkátokat.
Robert Earl Burton

Ki vagyok én ennek a gondolat-folyamnak a közepén?
Rumi

Egy új élet hajnala az a felismerés, hogy nem szükséges követni ezeket a különféle szokásos "én"-eket.
Maurice Nicoll

Az elmét gyakran csapás éri, amikor elfeledkezünk az emlékezés nagy munkájáról.
Hafiz

Küzdj minden idegen gondolat ellen! Tartsd elmédet azon, amit éppen - külsőleg vagy belsőleg - végzel.
Gujduvani

A felszabaduláshoz vezető út elméd nevelése arra, hogy a jelenben élj.
Buddha

A jelen csak egy pillanatra kínálja fel magát nekünk, majd kitér az érzékek elől.
Plutarkhosz

A megtévesztés nem te vagy.
Walt Whitman

Az ember belefárad abba, hogy állandóan vissza kell nyernie magát.
Rainer Maria Rilke

Being Present hírlevél, 2004. szeptember

Negatív érzelmek

"A gépezet képzelt azonosságot nyer a negatív érzelmek kifejezéséből, és ezáltal tudatos azonosságunkat veszítjük el. Tulajdonképpen mindenért, amit megszerzünk, a negatív érzelmeinket kell feladnunk."
Robert Earl Burton

A negyedik út szerint az önemlékezés és a megosztott figyelem egyik fő akadálya a negatív érzelmek kifejezése. A negatív érzelmek palettáján ott van a bosszúság, csalódottság, türelmetlenség, unalom, ítélkezés, szorongás, aggodalom, gyanakvás, féltékenység, önsajnálat, harag, felháborodás, utálat, megbántódás és félelem összes formája. Ezek és más negatív érzelmek jogosnak és kifejezésre érdemesnek tűnhetnek, de valójában képzelődésen alapulnak. Azt hisszük, hogy más emberek és a körülmények tesznek bennünket negatívvá; hogy negativitásunkat és szenvedésünket ők okozzák. Ahogy Ouspensky mondta: "Majdnem minden személyes negatív érzelmünk vádaskodáson alapul: valaki más a hibás." Ezt az elképzelést dédelgetjük magunkban, és belső kényszert érzünk, hogy szabad folyást engedjünk az ingerültségnek, ellenkezésnek, haragnak és hasonló reakcióknak.

Általában úgy vélik, hogy a negatív érzelmek kifejezése ártalmatlan, hogy ez szükségszerű megszabadulás a felgyülemlett energiától vagy éppen ez egyéniségünk elmaradhatatlan megnyilatkozása. Indokoltnak tűnik, hogy valaki vagy valami tett bennünket negatívvá, hogy megvan az okunk vádolni őket, és hogy panaszunkat jogunk van kifejezni. A negyedik út azonban azt állítja, hogy a negatív érzelmek csak melléktermékei téves nézeteinknek, amiket önmagunkról, másokról, általában a világról és szenvedésünkről alkotunk. Ahogy Ouspensky mondta: "Azt hisszük, hogy a negatív érzelmeket a körülmények hozzák létre, de minden negatív érzelem bennünk van, belül."

A negyedik út szemszögéből nézve a negatív érzelmek kifejezése sohasem hasznos vagy szükséges, és sohasem az erő jele. Ellenkezőleg, gépies gyengeség, teljes mértékben értelmetlen, és pusztán az érzelmi éretlenségnek és a rövidlátó gondolkodásnak köszönhető. Ami a legfontosabb: a negatív érzelmek kifejezése visszaveti és rombolja a tudatosságot. Azt is lehet mondani: a negatív érzelmek megtagadják azt, amilyennek a valóságot észleljük. Eltorzítják az igazságot, és megakadályozzák, hogy minden pillanatot annak lássunk és annak fogadjunk el, ami. Mindez képtelenségnek tűnhet, már csak azért is, mert nagyon megszoktuk a negatív érzelmeket, és nem vagyunk tudatában, mi a következménye kifejezésüknek. Viszont ahogy Robert Burton mondta: "Ezért a tudattalan megnyilvánulásért az ember tudatos életével fizet."

Egy negyedik út iskolában különös figyelmet szentelnek arra, hogy uralkodjanak a negatív érzelmek kifejezésén. A cél az, hogy meghaladjuk a negatív érzelmekben rejlő "én"-érzést, és a ki nem fejezett energiát önemlékezésre használjuk. Ez azt is jelenti, hogy amellett, hogy nem fejezzük ki a negatív érzelmeket, megpróbáljuk létrehozni a jelenlét állapotát is, amelyben az ember olyannak látja önmagát, másokat, az eseményeket és a szenvedést, amilyenek, és nem olyannak, amilyennek képzeli vagy amilyennek látni szeretné őket. Ebben a folyamatban a negatív érzelmek ki nem fejezésére tett erőfeszítés lépcsőfokként szolgál a megosztott figyelemhez: mintegy katalizátor a tudatos jelenléthez. Mindez természetesen nagy önuralmat kíván.

Munka a negatív érzelmeken

Peter Ouspensky mondta a negatív érzelmekről: "Nem tudnak a negatív érzelmekkel küzdeni, ha nem emlékeznek magukra jobban, és nem tudnak jobban emlékezni magukra, ha nem küzdenek a negatív érzelmekkel." Azt is megjegyezte: "Nem elég megfigyelni őket, hanem ellen kell nekik állnunk, mert ellenállás nélkül nem tudjuk megfigyelni őket. Olyan gyorsan történnek, annyira szokásszerűen és észrevétlenül, hogy ha nem gördítünk akadályt eléjük, nem tudjuk megfigyelni őket." Ez a magyarázat képezi a negatív érzelmeken való munka alapját, de van még két dolog, amit érdemes megemlíteni. Az egyik, hogy a nem-kifejezés nem elfojtást jelent. Azt jelenti, hogy nem engedjük meg magát a kifejezést. A másik pedig az, hogy a nem-kifejezés csak az első lépés. Ha jól működik, annak tudomásával jár együtt, hogy miért is tesszük: azért, hogy a folyamatos "én"-érzés fölé emelkedjünk, és hogy elősegítsük az önemlékezés jelenlétét. Igazából erre megy ki a játék. Maguk a negatív érzelmek, bármilyen formát is öltenek, a tudatosság magasabb állapota felé vezető további erőfeszítést táplálják.

Gondolatok a negatív érzelmekről

Az ember nem tudja megállni, hogy ne fejezze ki kellemetlen érzelmeit annál az egyszerű oknál fogva, hogy gyenge. Az önmegfigyelést és az ön-tanulmányozást már kezdettől fogva a kellemetlen érzelmek kifejezése elleni küzdelemnek kell kísérnie.

George Gurdjieff

A negatív érzelmek legyőzése és átalakítása a fejlődés minden lehetőségét tartalmazza.
A negatív érzelmek kifejezése mindig gépies, így soha sem lehet hasznos, azonban ellenállni nekik tudatos. Sokkal több hatalmunk van a negatív érzelmek kifejezése felett, mint hinnénk, és megtanulhatjuk, hogy ne fejezzük ki őket. Amikor felismerik, hogy senki más nem tehet arról, hogy haragszanak, fokról fokra másképp fognak érezni.

Peter Ouspensky

Nagyon fontos, hogy felülemelkedjünk minden bosszúságon. Az elítélés és a negatív kritika mindig és mindenhol helytelen. Sehová sem vezetnek és mindent megmérgeznek.

Rodney Collin

A negatív érzelmek feladása önkéntes szenvedés, mert a gépezet nem akarja feladni őket. A negatív érzelmek kifejezése azt jelzi, hogy valami felfalja a jelent. A negatív érzelmek és az összes velük kapcsolatos boldogtalanság az alvás eredménye.
Robert Earl Burton

Ne hagyd faképnél önmagadat!
I. Erzsébet

Tanulj meg válaszolni reagálás helyett. Legádázabb ellenséged sem tud annyi kárt okozni neked, mint saját őrizetlen gondolataid - azonban, ha egyszer uralmat szerzel felettük, semmi sem fog jobban segíteni.

Buddha

Nehezteléssel semmit sem tudok elérni.

Homérosz

A Pokol olyan energia, ami saját indíttatásából cselekszik. A Menny olyan energia, ami valami magasabbnak engedelmeskedik.

William Blake

A düh pillanatnyi őrület. Ellenőrizetlenül szétterülő őrületté válik, mely szégyenhez és végül halálhoz vezet.

Petrarca

Aki az igazság ismeretére vágyakozik, annak mind inkább befelé kell haladnia.

Lewis Carroll

Az ég gyönyöreit bírom és a pokol kínjait bírom, / Az előbbieket magamba ojtom és gyarapítom, az utóbbiakat új nyelvre ültetem át.

Walt Whitman

Being Present hírlevél, 2004. augusztus

A munka "én"-ek

A négy alsóbb központ naponta "én"-ek ezreit hozza létre. Néhányuk véletlenszerű, mások előre láthatóan adódnak szokásainkból és életmódunkból, megint másokat a körülmények változása hoz létre. Ezek az "én"-ek gépiesen jelentkeznek. Egyiküknek sincs köze az önemlékezéshez és a jelenlét elősegítéséhez.

Mint Robert Earl Burton rámutat, a gépies "én"-ek körforgása tisztán megfigyelhető a Tarot Szerencse kereke (X.) lapján. Ahogy a kerék forog, egy-egy "én" felemelkedik, és megkoronázza magát azonosságunkkal, de a következő pillanatban már letaszítja egy másik "én".

A legtöbb gépies "én" önmagában nem ártalmas. Csak az a baj, hogy miközben egymást váltják, egyben kiszorítják a jelenlétet. Minden egyes "én", akármi is a témája, el akar húzni a jelenből a képzelődésbe. Ahogy Mr. Burton mondta nemrég, "A gépies 'én'-ek mind az Igazi Énnek tettetik magukat", és "Ha az ember nem osztja meg a figyelmét, akkor biztosan képzelődésbe viszi a négy alsóbb központ."

A megosztott figyelem fenntartásához munka "én"-eket kell kifejlesztenünk, amik el tudják pusztítani a gépies "én"-eket, és támogatni tudják a jelenlétet. A munka "én"-ek olyan szándékos gondolatok, amik támogatják az önemlékezést. Ilyesféle gondolatok ezek: légy jelen; oszd meg a figyelmedet; kerüld a képzelődést; lásd, ami előtted van; ne azonosulj ezekkel az "én"-ekkel; térj vissza az önemlékezéshez. Ahogy Mr. Burton magyarázza, ez az ezoterikus jelentése annak, amikor a Biblia (Exodus 21, 23-24.) azt mondja, "szemet szemért" - vagyis, a jelenlétet támogató munka "én"-ek szállnak szembe a gépies "én"-ekkel [a gondolat az eye, szem és az I, én azonos ejtésén alapul].

Ugyanakkor a munka "én"-ek nem nevezik "én"-nek magukat. Semlegesek, rövidek, útba igazítanak. Az a feladatuk, hogy megtörjék a képzelődést, és támogassák a jelenlétet. Erről beszél Mr. Ouspensky, amikor ezt mondja: "A tudatosság nem gondolkodás; arra használják a gondolkodást [a munka "én"-eket], hogy lökést adjanak neki: elindítják vele ebbe az irányba, és - immár gondolatok nélkül - tudatosak lesznek [jelen lesznek]." Arról nem szólt, hogy a jelenlét általában nem tart sokáig; állandóan munka "én"-eknek kell lökést adniuk neki.

A Fellowship of Friends-ben specifikus munka "én"-eket fejlesztünk ki, amelyek segítenek minket jelen maradni. Például próbálunk nem ítélkezni mások vagy a helyzet felett. Ennek, mint azt Mr. Burton kifejti, az az oka, hogy az ítélkezés az egyik legáltalánosabb módja a jelenlét elvesztésének. Észreveszünk valamit, majd a következő pillanatban már bele is alszunk egy olyan "én"-be, ami elítéli, amit megláttunk. Mr. Burton szavaival: "Az ítélkezés rögtön beharangozza az alvást, és megszakítja a jelenlétet." Mikor ez történik, vagy - ami a jobbik eset - még csak történne, egy ilyen "én" szolgálhat ellenszerül: "ne ítélkezz, maradj ébren, maradj jelen". És mivel az ítélkezési kényszer újból jelentkezhet, a munka "én"-eknek folyamatosan működniük kell, ha jelen akarunk maradni.

Egy másik helyzet, amiben gyakran elveszítjük a jelenlétet, a zuhanyzás. Közben néha azt képzelik az "én"-ek, hogy gondolkoznak: megtervezik a napot, visszaidéznek eseményeket, reményeket táplálnak, stb. Mindezek az "én"-ek a jelenlét helyét bitorolják, miközben úgy fürdünk meg, hogy csak homályos sejtésünk van arról, hogy egyáltalán hol vagyunk. Úgy tűnik, ez egy jó hely munka "én"-ek bevezetésére; de Burton úr arra is emlékeztet, hogy a jelenlét elősegítésével ne várjunk különleges körülményekre. Ehhez kapcsolódik a szúfi Gujduvani javaslata: "Küzdj minden idegen gondolattal! Légy mindig tekintettel arra, hogy mit csinálsz és mit gondolsz; így otthagyhatod halhatatlanságod jelét hétköznapi életed minden egyes múló pillanatán."

Gondolatok a munka "én"-ekről

Ha az ember belső küzdelem nélkül él, ha ellenállás nélkül történik benne minden, ha arra megy, amerre húzzák, vagy amerre a szél fúj, megmarad olyannak, amilyen.
George Gurdjieff

Meg kell érteniük, hogy legkevésbé a külső dolgok számítanak. A belső dolgok a fontosak, a belső háború.
Peter Ouspensky

Egy dolog tisztában lenni az alapelvekkel, és egészen más szolgálatukba állítani a tudást.
Rodney Collin

Minden lélegzetvételnél vagy az önemlékezés emészti fel a képzelődést, vagy a képzelődés az önemlékezést. Minden jelenlét nélkül tett mozdulat szorosabbra húzza az alvás láncait. A jelenlét felfedi a gondolat erőtlenségét. Az, ami a sok "én"-t érdekli, a magasabb központokat nem érdekli.
Robert Earl Burton

A gondolat elnyeli a szellemet, pillanatról-pillanatra felfalja azt. Ez az igazi háború, a fontos háború.
Dzsalál ad-Dín Rúmí

Ez a küzdelem egész életen át tart.
Al-Ghazálí

Van egy háború, ami megnyitja a mennyek kapuit. Boldogok azok a harcosok, akiknek az a sors jutott, hogy egy ilyen háborúban jeleskedjenek.
Bhagavad Gítá

Akármilyen sikeres vagy, akkor is száz önelégült "én" fog feltűnni előtted.
Attár

Bármennyire is kifinomultak az alvó gondolatai, álmaival nem talál haza.
Háfiz

Jól teszed, ha számolsz feledékenységed belső következményeivel. Ha elterelődik a figyelmed, térj vissza, amilyen hamar csak lehet.
Bahá' ad-Dín

Eleinte akkor is a fátyol mögött vagy, ha gyakorlod az emlékezést. Aztán bekövetkezik a fátyol-nélküliség: a jelenlét.
Qushayri

Being Present hírlevél, 2005. március

2011. december 10., szombat

A jelenlét meghosszabítása

Az önemlékezés minden olyan pillanatban lehetséges, amikor emlékszünk arra, hogy megosszuk a figyelmünket és jelen legyünk. Mégis, hogy kiaknázzunk minden lehetőséget, ami az önemlékezésben rejlik, többet kell tennünk annál, mint hogy egyszer-egyszer megpróbálunk jelen lenni: meg kell hosszabbítanunk a jelenlétet azzal a céllal, hogy egyre folytonosabbá tesszük.

Ahogy Peter Ouspensky mondta: "A folytonosság a lényeg. Megjelenhetnek hirtelen felvillanások, de a folytonossághoz erőfeszítés szükséges. Ha azt szeretnénk, hogy az ön-tudatosságnak ne csupán felvillanásait, hanem hosszabb időszakait éljük át, meg kell értenünk, hogy ezek nem jönnek csak úgy maguktól, tenni kell értük." Arra az erőfeszítésre utalt, melyet a munka "én"-ek tesznek, hogy fenntartsák az önemlékezést, és meghosszabbítsák a jelenlétet.

Gyakran csupán egyetlen munka "én" szükséges ahhoz, hogy visszahozzon bennünket a jelenbe, mint például: "Oszd meg a figyelmed!" Azonban ez általában kevés ahhoz, hogy ott is tartson. A jelenlét meghosszabbításához egy sor munka "én"-re van szükségünk, amelyek együttesen legyőzhetik a képzelődés és a gépies "én"-ek nyomását. Például egy ilyen sor munka "én"-re: "Légy jelen! Oszd meg a figyelmed! Kerüld el a képzelődést! Ne azonosulj! Légy ott, ahol vagy! Lásd, ami előtted van! Ne fuss el a jelen mellett!"

A munka "én"-ek nem bonyolultak és nem viharosak. Nyugodtak, világosak, biztosak. Türelmesen támogatják és meghosszabbítják a jelenlétet, amennyire ez csak lehetséges az adott körülmények között. Fontos azt is megérteni, hogy maguk a munka "én"-ek nem azonosak a jelenlét állapotával, ti. azzal, amit támogatnak. A szisztéma nyelvén: a munka "én"-ek szándékos gondolatok, melyeket a központok intellektuális részei hoztak létre, hogy előmozdítsák a magasabb központok szavak nélküli jelenlétét.

Robert Earl Burton magyarázata szerint a Szerencsekerék (X. lap a Tarot kártyában) azt ábrázolja, hogyan forognak bennünk a gépies "én"-ek, és hogyan szorítják ki a jelenlétet. Azt is mondja, hogy a munka "én"-ek épp az ellenkezőjét teszik, vagyis a másik irányba "forognak", nem öncélúan, hanem azért, hogy támogassák és meghosszabbítsák a jelenlétet. Azonban ez nem történik meg csak úgy magától. Mihelyt abbahagyjuk azt a tudatos erőfeszítést, hogy munka "én"-eket hozzunk létre és jelen legyünk, a képzelődés azonnal visszafordul a gépies irányba, és kiszorítja a jelenlétet.

Mostanában, miközben erről beszéltünk, Mr. Burton Háfizt idézte: "Valaki el fog rabolni téged, ha nem maradsz a Kedves közelében." Azt fűzte hozzá: "Amikor nem segíted elő a jelenlétet, akkor minden egyes felmerülő 'én'-t, a képzelődés minden egyes témáját követed. Minden attól függ, hogy kívül maradunk-e a képzelődésen pillanatról pillanatra."

Meglepően egyszerű egy pillanatra jelen lenni, azonban - nem véletlenül - igen nehéz a jelenlétet pillanatról pillanatra meghosszabbítani. Erre céloz Rodney Collin: "Amikor az ember látni kezdi, hogy egyszerre csak néhány pillanatig képes emlékezni önmagára, ez jelentéktelennek tűnik. Azonban meg kell értenünk, hogy ez pontosan azért nehéz, mert egy új állapot kezdete, egy új világ kulcsa. Ha könnyebb lenne, és az eredmények gyorsabban jönnének, nem lenne ekkora jelentősége."

Oly módon fedezzük fel ennek az "új világnak" a jelentőségét, hogy újra meg újra visszatérünk az önemlékezéshez, majd meghosszabbítjuk a jelenlétet, ameddig csak lehetséges. Ibn Arabí mondta: "Szívem az Isteni Jelenlét kapujához tapad, és éberen várja, mi lesz, amikor a kapu kinyílik."

A jelenlét meghosszabbításáról

Mihelyt az ember felébred egy pillanatra, és kinyitja szemeit, az összes erő, ami alvásba taszította, tízszeres energiával kezd hatni rá, és azonnal visszaalszik.
George Gurdjieff

Amint az igazi Én feltűnik, azonnal szétzúzzák. Az uralom azt jelenti, hogy minden lépésnél erőfeszítést teszel.
Peter Ouspensky

Nem könnyű még emlékezni sem arra, hogy használjuk ezt a szisztémát. Az életnek nincs értelme jelenlét nélkül. A jelenlét meghosszabbítása a legnagyobb teljesítmény a világegyetemben.
Robert Earl Burton

A jelenlét az, amit a Kedvesnek nevezünk. Mint láncszemeket, fűzd össze napi emlékezés-gyakorlataidat.
Dzsalál ad-Dín Rúmí

A folytonos emlékezés fokozatosan átalakítja az alsóbb én tulajdonságait Isten tulajdonságaivá.
Nurbakhsh

A tudatosság az ember azon része, ami valami mássá nőhet. Amikor a tudatosság folytonossá lett benne, egy másik, magasabb és finomabb állapotba emelkedik.
Qushayri

Miért veszíted el újra meg újra a Kedvest, ha egyszer már rátaláltál? Hagyj fel minden képzelődéssel, és állj szilárdan abban, ami vagy.
Kabír

Csak Istennek van joga azt mondani: "Én".
Kharraz

Az életben csak egy valamit kell elérni: azt, hogy emlékezzünk Istenre minden lélegzetvétellel; és az életben csak egy valami veszteség: az, ha úgy veszünk levegőt, hogy nem emlékezünk Istenre.
Madani

Mohamed egyik fátylat a másik után szakította át, míg át nem szakította mind az ezer fátylat. Végül feltárta az Egységet.
Shah Naqshband

Being Present hírlevél, 2005. április

Az intéző

Ouspensky magyarázata szerint önemlékezés nélkül lényünk olyan, mint egy gazdátlan ház, a sok "én" pedig a teljes zűrzavarban élő szolgáknak felel meg. Hozzátette, hogy amikor az értelmesebb szolgák közül néhány - melyeknek együttes neve figyelő "én" - felismeri a helyzetet, kijelölnek egy helyettes intézőt, amivel biztosítják, hogy az "én"-ek ne szóljanak bele egymás munkájába, mindenki a saját dolgát végezze. Ezt teszi a helyettes intéző, hogy előkészítse a házat az intéző számára, aki további előkészületeket tesz a gazda, a mester - a magasabb központok jelenléte - fogadására.

A munkában helyettes intézőn azt a képességünket értjük, hogy lássuk a gépies "én"-eket, és kezdjünk ellenállni a képzelődés és az azonosulás vonzásának. Ez azonban csak az önemlékezés egyik szintje. A következő lépés: munka "én"-ek aktív használata, melyek megosztják a figyelmet és megteremtik a jelenlétet. Ez az, amikor az intéző belép a házba, és előkészíti a mester fogadására azzal, hogy ismételt tudatos erőfeszítéseket tesz a jelenlét megteremtésére és meghosszabbítására. Ahogy Robert Earl Burton mondta: "A munka "én"-ek segítségével képesek vagyunk elszakadni a gépies "én"-ektől a bennünk rejlő Istenség szavak nélküli jelenlétéért."

Az volna a teljes tudatosság, ha a magasabb központok megteremtenék saját jelenlétüket, és szükség esetén az intézővel segítenék a jelenlét meghosszabbítását. Azonban ahhoz, hogy elérjük ezt a szintet, először ki kell fejlesztenünk egy intézőt; ebből is látható, miért van szükség iskolára. Magunktól fel tudjuk ismerni, hogy a házban zűrzavar uralkodik, és néhány "én"-t még meg is szervezhetünk. De az a megértés, hogy a mester még ekkor sincs otthon, és az a tudás, hogy miként készüljünk fel az érkezésére, a munka olyan állomásai, melyekhez objektív módszerekre és külső segítségre van szükség.

Az intéző lakhelye az érzelmi központ, mely a leggyorsabb a négy alsóbb központ közül. Mihelyt felismeri, hogy képzelődés vagy azonosulás felé sodródunk, azonnal munka "én"-eket hív elő. Lehet, hogy riasztja az érzelmi központot, hogy egyidejűleg legyünk tudatában önmagunknak és környezetünknek; szándékos gondolatokat hoz létre az intellektuális központtal, például: "Lépj ki a képzelődésből!", "Légy jelen!", "Próbálj jelen maradni!"; a mozgási központot arra ösztönzi, hogy szándékos mozdulatokat tegyen, melyek fenntartják a megosztott figyelmet. Mr. Burton mondja: "Az intéző verseng a magasabb központokkal, míg meg nem érti: azért van, hogy ki-ki mesterét, egy szavak nélküli állapotot szolgálja."

Az intéző nem tudatosság, hanem a kiképzett érzelmi éberség egy szintje, ami fel tudja ismerni, hogy nem vagyunk tudatosak. Mint egy iránytű, folyamatosan a tudatosabb élet felé irányít minket. Ez a képesség az intéző fejlettségétől függően változó erősségű. Minél fejlettebb az intéző, annál erélyesebben kezeli a gépies "én"-ek folyamatos támadását, és annál elszántabban tesz meg minden tőle telhetőt a jelenlét megteremtésére. Mr. Burton mondta nemrégiben: "Az intézőnek nem szabad belefáradnia a jelenlét támogatásába. Abban a pillanatban, amikor az intéző abbahagyja a jelenlét támogatását, beront az alvás."

Mr. Burton arra is rámutat, hogy annak ismerete, miként használja az intéző a munka "én"-eket a jelenlét megteremtésére, világosan megjelenik a különböző korok tudatos iskoláinak és hagyományainak irodalmában. Például a Biblia beszél a lélekről (intéző), aki megnyeri az angyalok (munka "én"-ek) segítségét, hogy elérje Istent (a magasabb központok jelenlétét). Ugyanígy, a szúfik beszélnek a szeretőről (intéző), akit a kedves (jelenlét) utáni szenvedélyes keresésében szókatonák (munka "én"-ek) erősítenek.

Az ezoterikus iskolák rejtett szándéka mindig az volt, hogy belső munkával kifejlesszék az intézőt, ami képes megteremteni és meghosszabbítani a jelenlétet. Ahogy Mr. Burton mondta: "Az intéző szerepe az, hogy utat találjon a jelenhez, és az iskolákban minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a jelenbe érkezés állandó állapotában legyünk."

Gondolatok az intézőről

A figyelő "én"-ből helyettes intéző fejlődik ki, ami már kezdi kizárni azt, ami szemben áll az önemlékezéssel. Az intéző egyre inkább képes ezt tenni. A munka "én"-ek bölcs tanácsok, melyeket az intéző mond nyugodt hangján. Az a feladatuk, hogy a lehető legközelebb vigyenek a tudatosság harmadik állapotához.
Robert Earl Burton

Őrizd a küszöböt, és ne engedd be a képzelődés seregeit.
Francesco Petrarca

Tanuld meg, milyen munkát végezz, milyen munkát kerülj, és hogyan érd el a munkádtól való nyugodt elválás állapotát.
Bhagavad Gítá

Semmit se tud tenni, egy pillanatig sem élhet Kedvese nélkül. Állandóan felidézi Kedvesét, ahogy a kedves is emlékszik rá.
Dzsalál ad-Dín Rúmí

És állatok föléjök egyetlenegy pásztort, hogy legeltesse őket ... s ő lesz nékik pásztoruk.
Ezékiel 34, 23.

Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.
Jakab levele 4, 8.

A szeretők állandóan imádkoznak. Naponta egyszer, hetente egyszer, óránként ötször: nem elég. Gyere, ülj le a legbelső szobában, oda nem ér el a szerelem-tolvaj.
Dzsalál ad-Dín Rúmí

Monda pedig az Úr: Kicsoda hát a hű és bölcs sáfár [intéző], kit az úr gondviselővé tőn az ő háza népén ...?
Lukács 12, 42.

Mint ahogy egy lovag a várkaput védi, úgy kell védened elmédet a külső és belső veszélyektől; egy pillanatra sem szabad elhanyagolnod.
Buddha

Nem lankad az Istenre emlékezésében, nem fárasztja el Isten valósága, és nincs más társasága, mint Isten.
Bayazid

Being Present hírlevél, 2005. május