Az ezoterikus iskolák és a civilizáció; P. D. Ouspensky gondolatai "Az univerzum új modellje" c. könyvéből (A New Model of the Universe; Ch. I. Esotericism and Modern Thought)

"Nekünk nincsenek illúzióink."

P. D. Ouspensky

Mit jelent az, hogy valami ezoterikus, és mik azok az ezoterikus iskolák? Rengeteg félreértés, tévedés, hazugság és alaptalan fantázia éri el ezzel a témával kapcsolatban a kereső embert. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne létezne mindezek mögött valamilyen szilárd, biztos igazság. Az evangéliumi példázat az emberről, aki a szántóföldön elrejtett kincset talál, majd visszarejti azt, elmegy, eladja mindenét és annak árából megveszi azt a földet, arról szól, aki rátalált az ezoterizmus igazságára. Ha ez valóban megtörtént, akkor onnantól kezdve az életben minden átértékelődik, és az eddig értékesnek tűnő célok, eszmények egész sora értelmét veszti. A valódi ezoterizmussal való találkozás arra kényszerít, hogy mindent megkérdőjelezzünk, amivel nevelésünk, oktatásunk, a társadalom amiben élünk, a média, és minden egyéb befolyásoló tényező gondolkozásunkat formálni próbálta. Az ember hirtelen nagyon magányosnak érezheti magát, mert kezdetben úgy tűnhet számára, hogy senki sincs, akivel gondolatait, érzéseit megoszthatná. De azt is sejteni kezdi, hogy lennie kell valahol egy csoportnak, akik a szent tudás letéteményesei, és akikkel találkozni lehet. Aki átélte már mindezt, az tudja igazán értékelni P. D Ouspensky soron következő írásait, amelyet "Az univerzum új modellje" ("A New Model of the Universe") című könyvének első fejezetéből válogattunk.

Az eszme, miszerint létezik olyan tudás, ami felülmúl minden általános emberi tudást, és elérhetetlen az átlagos emberek számára, de mégis létezik valahol, és tartozik valakihez, a legrégibb időktől kezdve áthatja az emberi gondolkozás egész történetét. És a múltból számos utalás maradt fenn arról, hogy egy a mienkétől egészen különböző tudás képezte az emberi gondolkozás esszenciáját és tartalmát azokban az időkben, amikor, más vélemények szerint, az ember még alig különbözött – ha egyáltalán különbözött – az állatoktól.

A „rejtett tudást” néha „ősi tudásnak” is nevezik. De természetesen ez nem magyaráz meg semmit sem. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy minden vallás, minden mítosz, minden hit, minden nép és minden ország minden jól ismert hősi legendája annak elismerésén alapszik, hogy valahol és valamikor létezett egy olyan tudás, ami sokkal magasabb rendű annál a tudásnál, amivel rendelkezünk, vagy amivel egyáltalán rendelkezhetünk. Továbbá minden vallás és mítosz meglehetősen nagy mértékben tartalmaz olyan szimbolikus formákat, amelyek kísérletekre utalnak ennek a rejtett tudásnak az átadására.

Másrészről viszont semmi sem bizonyítja annyira világosan az emberi gondolkozás vagy az emberi képzelet gyengeségét, mint az, ahogyan ennek a rejtett tudásnak a tartalmáról manapság vélekednek. A szó, a fogalom, az idea, az elvárás létezik, de nincsenek a megértésnek meghatározott konkrét formái, amelyek ehhez az ideához kapcsolódnának. És magát az ideát is gyakran csak nagy nehézségek árán lehet kiásni az akár szándékos, akár nem szándékolt hazugságok, megtévesztések és ön-megtévesztések hegyei alól, és a naiv próbálkozások mögül, amelyek a mindennapi életből vett közérthető formákban szeretnék kifejezni azt, amiben természete szerint semmi hasonlóság sincs a mindennapi élethez.

Ebből a szempontból minden életszemlélet két kategóriába sorolható. Léteznek olyan felfogások a világról, amelyek teljesen azon az ideán alapszanak, miszerint egy olyan házban élünk, amelyben van valami titok, valami elrejtett kincs, valami rejtett kincseskamra, amit valamikor valaki esetleg megtalál, és amit néha tényleg meg is találtak egyesek. És ebből a szempontból nézve az élet egész célja és értelme ennek a kincsnek a keresésében áll, mert enélkül semmi egyébnek sincs semmi értelme. És vannak olyan elméletek és rendszerek, amelyekben nem merül föl semmiféle „kincsesláda” eszméje, amelyek számára minden szemmel látható és világos, vagy éppen láthatatlan és teljesen homályos.

Még ha a mi időnkben az utóbbi fajtájú elméletek lettek is egyeduralkodókká, vagyis azok, amelyek tagadják a rejtett tudás lehetőségét, mégsem szabad elfelejtenünk, hogy ez csak a legutóbbi időkben alakult így, és csak az emberiség egy nagyon kicsiny, ám annál hangosabb része számára. Az emberek túlnyomó többsége továbbra is hisz a „tündérmesékben”, és hiszi azt is, hogy vannak pillanatok, amikor a tündérmesék valósággá válnak. Ám az ember szerencsétlenségére azokban a pillanatokban, amikor valami új és ismeretlen válik lehetségessé, akkor nem tudja hogy mit is akar, és a lehetőség, ami hirtelen megjelent, ugyanolyan hirtelen el is tűnik.

Az ember tudatában van annak, hogy az Ismeretlen fala veszi őt körbe, és ugyanakkor hiszi azt is, hogy átjuthat ezen a falon, és hogy mások már átjutottak rajta; de nem tudja elképzelni sem, vagy csak nagyon halványan, hogy mi lehet a fal mögött. Nem tudja, hogy mit szeretne ott találni, vagy hogy mit jelent birtokolni a tudást. Föl se merül számára, hogy az ember más és más viszonyban lehet az Ismeretlennel.

És ebben rejlik az ember legnagyobb tragédiája: hogy képtelen elképzelni, mi lehet az ismert és a lehetséges fala mögött, és ebben rejlik annak az oka, hogy oly sok minden marad rejtve előtte, és hogy oly sok kérdés van, amire soha nem talál választ.

A rejtett tudás eszméje egy olyan elgondolás, ami nem illik bele semmilyen más elgondolásba. Ha elfogadjuk a rejtett tudás eszméjét, akkor azt is elfogadjuk, hogy az bizonyos emberekhez tartozik, azonban olyan emberekhez, akiket nem ismerünk: az emberiség belső köréhez.

Ezen elgondolás szerint az emberiség két koncentrikus körre osztható. Az emberiségnek az a része, amelyet ismerünk, és amihez mi tartozunk, a külső kört képezi. Az emberiség története, ahogyan mi azt ismerjük, a külső kör története. Ám ezen a körön belül létezik egy másik is, amelyről a külső kör emberei semmit sem tudnak, és amelynek a létezését csak néha sejtik meg homályosan, habár a külső kör életét a legfontosabb dolgokban, különösen pedig fejlődésében, valójában a belső kör irányítja. A belső vagy ezoterikus kör, a maga teljességében, élet az életben, misztérium, titok az emberiség életében.

A külső vagy exoterikus emberiség, amihez mi tartozunk, olyan, mint a fa levelei, amelyek minden évben cserélődnek. Ennek ellenére ezek a levelek magukat tartják az élet középpontjának, és nem képesek felfogni, hogy a fának van törzse és gyökere, és hogy a levelek mellett virágokat és gyümölcsöket is sarjaszt magából.

Az ezoterikus kör úgy, amint van, emberiség az emberiségben, és ez az emberiség agya, vagy még inkább a halhatatlan lelke, ahol minden kultúra és minden civilizáció minden gyümölcsét, minden eredményét és minden vívmányát őrzik.

Ha meg akarjuk érteni az ezoterizmus ideájának lényegét, először is azt kell felismernünk, hogy az emberiség története sokkal régebbre nyúlik vissza, mint amit általában feltételeznek. Az ezoterikus tanok szerint a mi történettudományunk számára ismeretlen civilizációk sora követte egymást a földön, és ezen civilizációk közül néhányan sokkal magasabb szintet értek el, mint a mi civilizációnk, amelyről azt hisszük, hogy a legmagasabb szintű, amelyet az emberiség valaha is megvalósított. Ezen ősi civilizációk közül sok után semmi látható nyom nem maradt, ám eme távoli korok tudományának eredményei soha nem tűntek el teljesen. A tudás, amit megszereztek, átöröklődött századokról századokra, korszakról korszakra, és egyik civilizáció a másiknak adta át. Bizonyos különleges iskolák voltak a tudás őrei, és megvédték azt a be nem avatottaktól, akik megcsonkították vagy eltorzították volna azt, és csak a mester adta azt át a tanítványának, aki hosszú és nehéz előkészületen ment keresztül.

Az emberiség belső köre, vagyis az ezoterizmus ideájának számos oldala van:

(a) Az ezoterizmus történeti léte, vagyis magának az emberiség belső körének története, és az általa birtokolt tudás eredete és története.

(b) Eme tudás megszerzésének módja, vagyis a beavatás és az „iskolák” ideája.

(c) Ehhez az ideához kapcsolódó pszichológiai lehetőség, vagyis annak lehetősége, hogy megváltoztassuk az érzékelés formáit, és kiszélesítsük a tudás és megértés képességét, mert az általános intelllektuális eszközök nem alkalmasak az ezoterikus tudás megszerzésére.

Az ezoterizmus ideája mindenek előtt egy olyan tudásról beszél, ami több tízezer éven keresztül halmozódott föl, és nemzedékről nemzedékre adták azt tovább a beavatottak kicsiny köreiben; ez a tudás gyakran olyan szférákkal kapcsolatos, amelyet a tudomány még csak nem is érintett. Ennek a tudásnak, és az ezzel járó hatalomnak a megszerzéséhez az embernek nehéz előkészületeken és próbatételeken, valamint kitartó munkán kell átmennie, amely nélkül lehetetlen ezt a tudást asszimilálni és használatát megtanulni. Az ezoterikus tudás és a hozzá tartozó módszerek elsajátításának munkája önmagában a tudás egy külön körét képezi, ami számunkra ismeretlen.

Meg kell értenünk továbbá, hogy az ezoterizmus ideája szerint az emberek nem születnek bele az ezoterikus körbe, és az ezoterikus kör tagjainak egyik feladata utódaik előkészítésében áll, akiknek átadhatják majd tudásukat és mindazt, ami hozzá kapcsolódik.

Ezen cél megvalósulása érdekében az ezoterikus iskolákhoz tartozó emberek meghatározatlan időközönként megjelennek az életünkben, mint vezetők, és az emberek tanítói. Amit létrehoznak és maguk mögött hagynak, az vagy egy új vallás, vagy egy új típusú filozófiai iskola, vagy egy új gondolati rendszer, ami az adott kor és vidék embereinek egy számukra is megérthető formában jelöli ki az utat, amelyet követniük kell, hogy megközelíthessék a belső kört. A tanításokon, amelyek ezektől az emberektől származnak, egy és ugyanaz az eszme vonul végig, miszerint bár sokan szeretnének bejutni az ezoterikus körbe, és esetleg meg is próbálják ezt elérni, mégis csak nagyon kevesen jutnak be oda.

Az ezoterikus iskolák, amelyek az ősi tudást őrzik, az átadás láncolatában hagyva azt egymásra, és azok, akik ezekhez az iskolákhoz tartoznak, teljes mértékben elkülönülnek a hétköznapi emberiségtől, amihez mi tartozunk. Ugyanakkor ezek az iskolák nagyon fontos szerepet játszanak az emberiség életében; de mi semmit sem tudunk erről a szerepről, és, ha hallanánk is róla, tökéletlenül értenénk meg, hogy miben is áll az, és vonakodnánk bármit is elhinni, ami ehhez tartozik. Ez annak a ténynek a következménye, ami szerint ahhoz, hogy megértsük a belső kör létezésének lehetőségét, és a szerepet, amit az ezoterikus iskolák játszanak az emberiség életében, olyan tudás birtokában kell lenni az ember esszenciális természetét és a világban megszabott sorsát illetően, amellyel nem rendelkezik sem a modern tudomány, sem pedig – ebből következően – a hétköznapi ember.

Ha az ezoterizmus ideáját az emberiség történetére alkalmazzuk, akkor eszerint egyetlen civilizáció sem születik meg magától. Nem létezik olyan fejlődés, ami véletlenszerűen kezdődik, és mechanikusan folytatódik. Csak a degeneráció és a hanyatlás megy végbe mechanikusan, magától. A civilizáció soha nem természetes növekedéssel kezdődik, hanem csakis mesterséges műveléssel.

Az ezoterikus iskolák rejtve vannak a köznapi emberiség szeme elől; azonban az iskolák befolyása megszakítatlanul fennmarad a történelemben, és ennek az a célja, amennyire ezt a célt meg tudjuk érteni, hogy amikor lehetséges, azoknak a fajoknak, amelyek a barbárság egyik vagy másik fajtájába zuhantak, segítsenek kiemelkedni, és elkezdeni egy új civilizációt, vagy egy új életet.

Egy ember, aki hatalommal és tudással rendelkezik, kezébe vesz egy vad vagy félvad népet, vagy egy egész országot. Elkezdi a népet nevelni és oktatni. Vallást ad nekik, törvényeket hoz, templomokat épít, bevezeti az írást, létrehozza a művészet és a tudomány kezdeteit, ha szükséges, elvezeti a népet egy másik földre, és így tovább. A teokratikus kormányzat az efféle mesterséges művelés egyik formája. Ábrahám bibliai története, és valószínűleg még korábbi történetek, egészen Salamon királyig, példája annak, amikor egy vad népet a belső kör tagjai civilizálnak.

 

A hagyomány szerint a következő történelmi személyiségek tartoztak ezoterikus iskolákhoz: Mózes, Gautama Buddha, Keresztelő János, Jézus Krisztus, Pithagorász, Szókratész és Platón; valamint a mitikusabbak, mint Orfeusz, Hermész Triszmegisztosz, Krisna, Ráma, és az emberiség más prófétái és tanítói. Az ezoterikus iskolákhoz tartoztak továbbá a piramisok és a szfinx építői; a misztériumok papjai Egyiptomiban és Görögországban, számos művész Egyiptomban és más ősi kultúrákban; az alkimisták; az építészek, akik a középkori gótikus katedrálisokat építették; a szúfik és dervisek bizonyos iskoláinak alapítói; valamint olyan személyek, akik rövid pillanatokra jelentek meg a történelemben, és történeti rejtélyek maradtak.

Az ezoterizmus távoli és elérhetetlen, de mindannak, aki tudomást szerez róla vagy csak megsejti az ezoterizmus létezését, megvan az esélye, hogy közelébe kerüljön egy iskolának, vagy remélheti, hogy találkozik olyanokkal, akik segítenek neki, és megmutatják neki az utat. Az ezoterikus tudás a közvetlen szóbeli oktatásra épül, de mielőtt valaki lehetőséget kapna az ezoterizmus ideáinak közvetlen tanulmányozására, tudomást kell szereznie mindenről, amiről csak lehetséges az általános lehetőségek útján, vagyis a történelem, a filozófia és a vallás tanulmányozása útján. És keresnie kell. Mert a varázslatos világának kapui megnyílnak annak, aki keres: „Zörgessetek, és megnyittatik néktek; kérjetek, és adatik néktek.”

Nagyon gyakran felmerül a kérdés: ha az ezoterikus kör valóban létezik, akkor semmit sem tesz azért, hogy a köznapi embernek segítsen kiemelkedni a káoszból, amelyben él, és hogy eljusson az igazi tudáshoz és megértéshez? Miért nem segít az ezoterikus kör az embereknek, hogy rendbe hozzák az életüket a földön, és miért engedi meg az erőszakot, az igazságtalanságot, a kegyetlenséget, a háborúkat és a többit?

Mindaz, amit eddig mondtunk, magában foglalja a választ az összes efféle kérdésre. Az ezoterikus tudást csak azoknak lehet átadni, akik keresik is azt, azoknak, akik egy bizonyos tudatossággal keresik azt, vagyis megértik, hogy az miben tér el az általános tudástól, és hogy hogyan kell azt megtalálni. Ezt az előkészítő tudást meg lehet szerezni az általános eszközök útján, a létező és ismert irodalomból, ami mindenki számára könnyen hozzáférhető. És ennek az előkészítő tudásnak a megszerzését úgy kell tekinteni, mint az első próbatételt.

Csak azok, aki átmennek az első próbán, vagyis azok, akik megszerzik a szükséges tudást a mindenki által elérhető anyagból, csak ők remélhetik, hogy megtehetik a következő lépést, amelynek során megkapják a személyesen rájuk szabott, egyedi segítséget.  Az ember remélheti, hogy megközelíti az ezoterizmust, ha szert tett a helyes megértésre az általános emberi tudásból merítve, vagyis ha meg tudja találni az utat az ellentmondó rendszerek, elméletek és hipotézisek labirintusában, és megérti általános jelentésüket és általános jelentőségüket. Olyasmi ez, mint egy vizsgarendszer, ami az egész emberiség számára nyitva áll, és egyedül ennek a vizsgarendszernek az ideája magyarázza meg, hogy az ezoterikus kör látszólag miért vonakodik segíteni az emberiségen. Nem vonakodik. Minden lehetségeset megtesznek, hogy segítsenek az embereknek, ám azok nem akarják vagy nem képesek maguk megtenni a szükséges erőfeszítéseket. És erőszakkal nem lehet nekik segíteni.

Az aranyborjú bibliai története a külső kör hozzáállását illusztrálja a belső kör erőfeszítéseihez, valamint azt is, hogy a külső kör emberei hogyan is viselkednek éppen akkor, amikor a belső kör emberei azért küzdenek, hogy segítsenek rajtuk.

 

Tehát, az ezoterizmus szempontjából, a rejtett tudás felé az első lépést azon a területen kell megtenni, ami mindenki számára nyitva áll. Más szavakkal, az igaz tudashoz vezető út első jeleit mindenki meg tudja találni a mindenki azámára elérhető általános tudásban. A vallás, a filozófia, a legendák, a tündérmesék, mind bővelkednek az információban az ezoterizmust illetően. De az embernek kell hogy legyen szeme a látásra és füle a hallásra.

Az ezoterizmus ezen kívül az ál-ezoterizmus és ál-okkultizmus formájában éri el az embereket. Ennek az oka ismét az előbb említett különbség, ami az emberek között van. A legtöbb ember az igazságot csak hazugság formájában képes befogadni. Ám míg némelyeket kielégít a hazugság, mások elkezdenek tovább kutatni, és végül talán elérkeznek az igazsághoz. Az egyházi kereszténység teljesen eltorzította Krisztus ideáit, azonban az egyházi formából kiindulva, néhányan, akik „tiszta szívűek”, talán az érzések útján eljutnak az eredeti igazság helyes megértéséhez. Nehéz számunkra fölismerni azt, hogy torzításokkal és megromlott formákkal vagyunk körülvéve, és hogy ezeken a torzításokon és megrontásokon kívül semmit sem kaphatunk odakintről.

 

Természetesen a gondolkozás modern tendenciája teljesen ellentétes az ezoterizmus ideájával, ami azt tartja, hogy eszméink túlnyomó többsége egyáltalán nem a fejlődés eredménye, hanem olyan ideák degenerálódásai, amelyek valamikor léteztek, vagy még mindig léteznek valahol, sokkal magasabb rendű, tisztább, és teljesebb formákban. A modern gondolkozásmód számára mindez puszta abszurditás. Annyira biztosak vagyunk abban, hogy mi vagyunk a fejlődés legmagasabb rendű termékei, biztosak abban, hogy mindent tudunk, hogy nem létezhet ezen a Földön semmi olyan fontos jelenség, mint például iskolák vagy csoportok vagy rendszerek, amelyeket eddig ne ismertünk volna fel, vagy ne ismertünk volna el, vagy ne fedeztünk volna fel, hogy még egy ilyen idea logikai lehetőségét is nehezünkre esik beismerni.

Ebben az ideában ha csak az alapvető elemeket szeretnénk felfogni, ahhoz is meg kell értenünk, hogy ezeket nem lehet összeegyeztetni az evolúció eszméjével, a szó általános értelmében véve azt. Lehetetlen a mi civilizációnkat, a mi kultúránkat egyedülállónak és a legmagasabbnak tartani; hanem a számos kultúra egyike közé kell sorolnunk, amelyek egymást követték a Földön. Továbbá ezek a kultúrák, mindegyik a maga módján, eltorzították az ezoterizmus ideáját, amelyre alapultak, és egyikük sem emelkedett föl, még megközelítőleg sem, forrásának szintjére.

Ám egy ilyen nézet túlságosan is forradalmi lenne, mert megrendítené minden modern gondolkozás alapját, magával vonná a világ összes tudományos filozófiájának felülvizsgálatát, és könyveknek egész könyvtárakra való mennyiségét tenné teljesen használhatatlanná, sőt nevetségessé, amelyek az evolúció elmélete alapján íródtak. És mindezeken túl, a múlt, a jelen és a jövő „nagy embereinek” egész sorát kéne leléptetni a színről. Ez a nézet tehát soha nem válhat népszerűvé, és nem valószínű, hogy valamikor is elfoglalhatja a maga helyét más nézetekkel párhuzamosan.