Amit "civilizáció"-nak nevezünk, az valójában annak kibontakozása, amit a nagy emberi közösségek az ezoterikus iskolák tudásából a maguk módján felfogtak és abból a gyakorlatban alkalmaztak. Ez a magasrendű tudás az iskolai környezetből kikerülve és a kívülállók kezére jutva szükségszerűen elhomályosul, eltorzul, sőt, képes a saját ellentétébe fordulni, és a civilizáció helyett az ellentétes princípiumot, a barbárságot szolgálni. Ez az, ami a jelenlegi világban minden eddiginél nagyobb lendülettel történik. Iskolánk életéhez és gyakorlataihoz szervesen hozzátartozik a valódi civilizáció és kultúra helyreállítása és ápolása. Ezt a célt csak az ezoterikus tudás ismeretében lehet teljesíteni. A civilizáció és a barbárság viszonyáról Ouspensky így ír:
Minden kultúrának megvan a fölemelkedése és a bukása. Ennek az oka, amennyire meg tudjuk ítélni, például a saját kultúránk esetében is az, hogy teljesen ellentétes elvek: a barbárság princípiuma és a civilizáció princípiuma egyszerre fejlődik és bontakozik ki bennük.
A kultúra kezdete az emberiség belső köréből ered, és gyakran olyan eszközök igénybevételével, amelyek erőszakosak. A belső kör misszionáriusai a vad népeket néha tűzzel és karddal civilizálják, mert egy vad néppel csak erőszakkal lehet bánni.
Később a civilizáció princípiumai kialakulnak, és fokozatosan megteremtik az ember spirituális megnyilvánulásainak azokat a formáit, amiket vallásnak, filozófiának, tudománynak és művészetnek hívunk, és a társadalmi életnek azokat a formáit is, amelyek az egyén számára egy bizonyos szabadságot, pihenést, biztonságot és a cselekvés magasabb szféráiban való önkifejezés lehetőségét nyújtják.
Ez a civilizáció. Amint arra rámutattunk, mindennek a kezdete, vagyis minden eszményének és princípiumának és minden tudásának kezdete, az ezoterikus körből származik.
Azonban, a civilizáció kezdetével egy időben, az erőszak is meg lett engedve, és ennek eredményeként a civilizációval együtt a barbárság is elkezd növekedni. Ez azt jelenti, hogy párhuzamosan azon eszmények kibontakozásával, amelyek az ezoterikus körből származnak, az élet más oldalai is kialakulnak, amelyek az emberiség barbár állapotában gyökereznek. A barbárság magában hordozza az erőszak és a rombolás princípiumait. Ezek a princípiumok nem léteznek és nem is létezhetnek a civilizációban.
A mi kultúránkban nagyon könnyű nyomon követni a két vonalat, a civilizáció és a barbárság vonalát.
A vadember bunkósbottal ölte meg ellenségét. A kulturált embernek mindenféle technikai eszközök állnak rendelkezésére: rettenetes erejű robbanóanyagok, elektromosság, repülőgépek, tengeralattjárók, mérges gázok és a többi. A rombolás és gyilkolás mindezen eszközei és találmányai semmi egyebek, mint a bunkósbot fejlett formái. És egyedül hatékonyságuk tekintetében különböznek attól. A rombolás eszközeinek kultúrája, és az erőszak eszközeinek és módszereinek kultúrája: a barbárság kultúrája.
A modern társadalom belső élete, ízlései és érdeklődési körei szintén teli vannak barbár vonásokkal. A látványosságok és szórakozások iránti szenvedély, a versenyek, sport, szerencsejáték iránti szenvedély, a teljes befolyásolhatóság, a teljes nyitottságra való hajlandóság minden befolyásolással, pánikkal, félelemmel, gyanúsítással szemben. Mindezek a barbárság jellemvonásai. És ezek mind virágoznak a mi életünkben, kihasználva a technikai kultúra minden eszközét és találmányát, mint a nyomtatás, vezetékes és vezeték nélküli kommunikációs eszközök, és a többi.
A barbárság kultúrája együtt növekszik a civilizáció kultúrájával. De a lényeges pont az, hogy a kettő nem képes a végtelenségig párhuzamosan fejlődni. Elkerülhetetlenül elérkezik a pillanat, amikor a barbárság kultúrája feltartóztatja a civilizáció kibontakozását, és fokozatosan, vagy ha lehet nagyon gyorsan, teljesen elpusztítja azt.
Föl lehet tenni a kérdést, hogy a barbárság miért pusztítja el szükségszerűen a civilizációt, és miért nem képes a civilizáció kiirtani a barbárságot.
Könnyű erre a kérdésre válaszolni. Mindenekelőtt, ilyesmiről nem tudunk, hogy valaha is megtörtént volna az általunk ismert történelem során, miközben az ellentétes jelenség, vagyis a civilizáció barbárság általi elpusztítása, a barbárságnak a civilizáció fölötti győzelme folyamatosan megtörtént, és most is megtörténik.
Lehetséges, hogy kicsiny, vagy nagy, de elszigetelt kultúrák esetében, a civilizáció ideiglenesen legyőzte a barbárságot. De más kultúrákban, amelyek ugyanabban az időben léteztek, a barbárság volt az, ami a civilizációt legyűrte, és idővel megtámadta és legyőzte azoknak az elszigetelt kultúráknak a civilizációját, amelyeknek sikerült a saját területükön túlhaladni a barbárságon.
A barbárságnak ezek a formái nagyon hamar túlnőnek a civilizáción. Nagyon hamar saját magukban kezdik látni létezésük célját. Erejük abban a tényben rejlik, hogy képesek maguktól létezni, külső segítség nélkül. Ezzel szemben a civilizáció, ami kívülről származik, csak azáltal létezhet és bontakozhat ki, hogy külső segítséget kap, vagyis az ezoterikus kör segítségét. Ám a barbárság kifejlődő formái nagyon hamar elvágják a civilizációt forrásától, és onnantól a civilizáció, elveszítve meggyőződését elkülönült létezésének értelméről, a barbárság kifejlődött formáit kezdi szolgálni, abban a hitben, hogy ebben rejlik célja és rendeltetése. A civilizáció által létrehozott összes forma átmegy a változás folyamatán, és hozzáigazítja magát a dolgok új rendjéhez, vagyis azt mondhatjuk, a barbárság kiszolgálója lesz.
Ez a viszony a civilizáció és a barbárság között a történelem egész folyamában megfigyelhető. De egy ilyen viszony nem létezhet a végtelenségig. A civilizáció növekedése megáll. A civilizációt teljes mértékben átformálja a barbárság. Végül teljesen le kell hogy álljon. Ezek után a barbárság, miután nem kap elég megerősítést a civilizációtól, elkezd egyre elemibb formákba süllyedni, fokozatosan primitív állapotába térve vissza, míg azzá nem válik, ami valójában ő, és ami mindig is volt az egész időszak alatt, melynek során a civilizációtól kölcsönvett fenséges álruhákba öltözött.
A barbárság és a civilizáció kölcsönös viszonya, amit a történelmünkben megfigyelhetünk, csak viszonylag rövid időszakon át létezhet. El kell jönnie az időnek, amikor a pusztítás technikája elkezd annyira gyorsan fejlődni, hogy elpusztítja eredetét, vagyis a civilizációt.
Ha a modern életet vizsgáljuk, láthatjuk, mennyire kicsiny és jelentéktelen helyet foglalnak el abban a civilizáció azon princípiumai, amelyek nem állnak a barbárság szolgálatában. Valóban, milyen csekély helyet foglal el az átlagos ember életében a gondolkozás, vagy az igazság kutatása! Ám a civilizáció princípiumait meghamisított formákban már javában használják a tömegek alávetésére és alávetettségben tartására, és ezek a formák virágoznak.
És az életben csakis ezeket a meghamisított formákat tolerálják. Azt a vallást, filozófiát, tudományt és művészetet, amely nem áll a barbárság közvetlen szolgálatában, nem ismerik el az életben, legfeljebb csak halovány, korlátozott formákban. Bármilyen törekvést ezek részéről, hogy túlnőjenek a számukra kijelölt szűk határokon, azonnal lehetetlenné tesznek.
A hétköznapi emberek érdeklődése ebben az irányban teljes mértékben erőtlen és reménytelen. Az embert kívánságainak kielégítése és a félelmei mozgatják, a törtetés a hiúságok után, apróságok, szórakozások, ostoba sportok, ügyességi és szerencsejátékok, a szerzés vágya, az érzékiség, az unalmas napi robot, a mindennapok ügyes-bajos dolgai, és mindenekelőtt az engedelmesség és az engedelmesség élvezete, mert az átlagos ember semmi mást nem szeret jobban, mint engedelmeskedni; ha megszűnik engedelmeskedni az egyik erőnek, akkor azonnal egy másiknak veti magát alá. Végtelenül távol van bármitől is, ami nem kapcsolódik közvetlenül mindennapi érdekeihez vagy aggodalmaihoz, bármitől, ami kicsit is életének materiális szintje fölött van. Ha nem hunyjuk be a szemünket mindezek fölött, akkor föl kell ismernünk, hogy legjobb esetben is nem vagyunk többek civilizált barbároknál, vagyis olyan barbároknál, akik bizonyos mértékű kultúrával is rendelkeznek.
A mi korunk civilizációja egy sápadt, beteges daganat, ami alig képes életben tartani magát a mélységes barbárság sötétségében. A technikai találmányok, a kommunikáció fejlett eszközei és a termelés módszerei, a természettel való küzdelem növekvő mértéke – mindezek valószínűleg többet vesznek el a civilizációtól, mint amennyit hozzáadnak.
Az igazi civilizáció kizárólag az ezoterizmusban létezik. Ez a belső kör, ami valójában az emberiség valóban civilizált része, a belső kör tagjai pedig civilizált emberek, akik a barbárok országában élnek, vademberek között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése