Számos ősi filozófiai rendszer megegyezik abban, hogy minden jelenség, ami csak létezik, kezdve az isteneken, három erő kölcsönhatásból ered. Az elsőt úgy írják le, mint ami aktív vagy teremtő természetű; a másodikat mint ami passzív vagy materiális természetű; a harmadik pedig közvetítő vagy formáló.
A keresztény filozófiában ez a három erő kifejezésre jut a Szentháromság három személyében – Atya, Fiú, Szentlélek – amelyek a világot megteremtik. A középkori alkímia minden dolgot só, kén és higany változó keverékeként értelmezett. Az indiai Szánkhja-filozófiában hasonló szerepük volt a három gunának: a radzsasz, a tamasz és a szattva minőségeknek. A hinduizmus az erőket meg is személyesítette Síva, Párvati és Visnu alakjában; Kínában pedig metafizikai elvekként jelentek meg, mint Jin és Jang összjátéka, melyet a Tao felügyel.
Mindezekben a rendszerekben a három erő természete egyetemes, vagyis úgy tekintették azokat, mint amik áthatnak mindent, mindenhol és minden nagyságrendben – a férgek világától a csillagok világáig és a fény hatásától a gondolat és inspiráció hatásáig. A modern filozófiában nem létezik a három erő átfogó ideája, bár sajátos megjelenési módokat elismernek, mint például a proton, neutron és elektron hármassága az atomfizikában, vagy a reaktáns, reagens és katalizátor számos kémiai folyamatban.
Ha a három erőt a fizika szemszögéből nézzük, akkor azt kell mondanunk, hogy az aktív erő a legrövidebb hullámhosszú, leggyorsabb rezgés; a passzív erő a legnagyobb hullámhosszúságú, leglassúbb rezgés; a közvetítő erő pedig közbenső hullámhosszal és rezgésszámmal bír. Például a színek oktávja a kéktől a vörösig terjed. Ám amint azt tudjuk, a vörös és a kék lehetőségei nagyon korlátozottak, és a színek teljes végtelen gazdagsága amit látunk, egy közbeeső színtől a sárgától függ,, ami a másik kettőtől meglehetősen különbözik és távol esik (kb. 5750 ångström egység). Ez a háromszínű nyomtatás alapja. Ami a színek jelenségét illeti, nevezhetjük a kéket aktív erőnek, a vöröset passzív erőnek, a sárgát pedig közvetítő erőnek. Minden lehetséges szín ennek a háromnak a kombinációjából ered.
Ugyanez a példa megmutatja ennek a törvénynek egy másik aspektusát, mégpedig azt, hogy a három erő jellemzői nem a jelenségek természetétől függnek, melyekben megnyilvánulnak, hanem egymáshoz való viszonyuktól. Például a vörös hullámhossza passzív a színek tekintetében, azonban aktív a hőmérséklet viszonylatában, ami a fény alatt lévő oktáv: a vörös hő intenzívebb, mint a fekete hő. Tehát minden objektum és energia, ami a világban létezik, folyamatosan helyet cserél a három törvényének értelmében, mint eszközök, melyek által hol aktív, hol passzív, hol pedig közvetítő erő fejeződik ki. És pontosan ez az állandó áramlás és változás teszi a három törvényét olyan megfoghatatlanná érzékelésünk számára, és teszi szükségessé, hogy minden példát külön, egymástól függetlenül vizsgáljunk.
Egy köznapibb példa talán jobban szemlélteti ezt az ideát. Gondoljunk a kereskedelemre, a gazdaság világára: Az ember a világban létezik, léteznek továbbá dolgok, amelyeket növeszt, vagy az őt körbevevő anyagokból készít – ezek a javak. Az ember aktív, a javak passzívak. Ám ezzel a két erővel még nem sok változás történik, ezért szükségessé vált egy harmadik erőt föltalálni, ami lehetővé teszi, hogy a másik kettő végtelen sokféleképpen kombinálódhasson. Ez a harmadik erő a pénz. Az emberek, javak és a pénz hármassága teszi lehetővé a kereskedelmi tevékenységet.
Ez a példa a három erő törvényének egy másik nagyon érdekes aspektusát is szemlélteti. A pénz ugyanis láthatatlan. Persze, a papír vagy az arany látható; ám a pénz hatalma láthatatlan, a kereskedelem és a pénzügyletek fejlődésével pedig a pénz mindig egyre láthatatlanabbá, egyre elvontabbá válik, és egyre kevésbé felel meg a megfogható valóságnak. És ez pontos visszhangja a három erő törvényének, amelyet az ősi filozófiák hangsúlyoztak, mégpedig: A harmadik elv közbelépése az ember számára láthatatlan, észlelésének közönséges szintjén. Így a harmadik princípium jelenti minden helyzetben az ismeretlent, a föl nem ismertet, a döntő tényezőt.
Bizonyos esetekben ez pusztán fizikai láthatatlanság – mint ahogyan számos, sav és lúg kölcsönhatását igénylő kémiai folyamat csak a nedvesség láthatatlan jelenlétében megy végbe. Vagy pedig hatásának módja láthatatlan, mint ahogyan a kémia területén a katalizátorok-, a biokémia területén pedig az enzimek hatásának módja láthatatlan marad.
Más esetekben ez a láthatatlanság sokkal kifinomultabb. Egy ember elhatározza, hogy a tudatosság magasabb szintjére akar emelkedni. Aktív akaratával, vágyával és erőfeszítésével szembenáll testi gépezetének passzív tehetetlensége, összes veleszületett hajlamával és megszerzett szokásával. Ez a két erő addig küzd egymással, amíg magukhoz nem vonnak egy harmadik, döntő erőt: egy ezoterikus iskola és iskolai tudás segítségét. Ez a segítség és ez a tudás, a szó szoros értelmében láthatatlan.
Továbbá a pénz, a levegő, a katalizátorok, az enzimek és az iskola – bár jelentős változásokat idéznek elő abban, amivel érintkezésbe lépnek, maguk érintetlenek és csorbítatlanok maradnak. Nem veszíthetik el erejüket, és nem fogynak el. Ez a harmadik elv jellemzője, hogy az mindig változatlan, láthatatlan és föl nem ismert, és se nem parancsol neki, se nem befolyásolja azt a másik két tényező. Hozzájuk képest szerepe mindig titokzatos marad. A láthatatlanság ennek a titokzatosságnak a köntöse, és ez a köntös többféle lehet.
Bizonyos dolgok azért láthatatlanok számunkra, mert túlságosan távoliak, mint a távoli galaxisok; mások azért, mert túlságosan közeliek, mint az agyunk belseje; némelyek azért, mert túl nagyok, mint a Föld; némelyek azért, mert túl kicsik, mint egy sejt; némelyek azért, mert túl ritkák, mint a levegő, némelyek pedig azért mert túl sűrűek, mint a szikla belseje; némelyek azért, mert túl gyorsak, mint a puskagolyó, némelyek pedig azért mert túl lassúak, mint egy civilizáció fejlődése. Mégis, a láthatatlanság eme különböző formái nem véletlenek. Ezek hozzák mindazokat a jelenségeket, amelyekkel kapcsolatban állnak, viszonyba az emberrel, mégpedig olyanba, amelyben különösen valószínű, hogy hogy az ember számára harmadik erőként működnek. Így ha az ember el akarja érni, amire vágyik, akkor meg kell tanulnia figyelembe vennie a harmadik erőt, és hogy figyelembe vehesse a harmadik erőt, meg tanulnia számot vetni a láthatatlannal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése